Dr. habil. Bayer Judit

Szükséges-e, illetve lehet-e megregulázni a médiaplatform-óriásokat?

Jogi szabályozási dilemmákavagy hogyan rántotta ki a digitalizáció a szőnyeget a médiaszabályozás alól 

A szerző, Philip M. Napoli a Duke egyetem Sanford School of Public Policy professzoraaki rendszeresen ír a média közszolgálati szerepéről, és más szabályozási kérdésekről. Ezek a kérdések különösen nagy érdeklődésre tartanak számot az utóbbi években, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a digitális technológia drámai mértékben transzformálta a médiakörnyezetet, és ezáltal a nyilvánosságot. A platform szolgáltatók mind a gazdaság, mind a médiaipar elsőrendű szolgáltatóivá váltak, úgy, hogy felelősségük a szolgáltatók és a fogyasztók viszonyában jogilag nem rendezett. Tevékenységük jelentős részét algoritmusok révén látják el, amelynek automatizáltsága ugyancsak bonyolítja a jogi felelősségi kérdést.   

Nemrég megjelent könyvében Napoli szisztematikusan összeveti a közösségi média platformok természetét a hagyományos médiaszolgáltatókéval, mint az újságok és televízió, illetve rádiótársaságok.  

Az amerikai jogi szabályozási struktúra bemutatása során módot talál arra, hogy kiemelje: valójában még a magát rendkívül liberálisként pozicionáló amerikai szabályozás is számos ponton tartalmaz megkötéseket a médiaszereplők és a médiatartalmak korlátozása kapcsán, a köz érdekében, például a kiskorúak védelme, illetőleg a politikai és véleménysokszínűség emelése és megőrzése céljából. A téma leírására a nehezen magyarra fordítható “média-governance” fogalmat használja. A média-szabályozás ezen formáját a szerző szélesebben értelmezi, mint a puszta kormányzati szabályozást: beleérti az iparági szereplők, civil szervezetek, és a médiaközönség részvételét is, mint egyenrangú partnerekét a közpolitika alakításában és alkalmazásában.  

Különösen a digitális médiában tekinti nagy jelentőségűnek e fogalom használatát, mivel ez  

  • átnyúlik a nemzeti jogalkotási és jogalkalmazási kereteken 
  • a technológia eredete, és működése demonstrálja, hogy az kormányzati, kereskedelmi és nonprofit szereplők decentralizált, kollektivista és hálózatos vállalkozása.  
  • a kormányzati szabályozás hagyományos érvei gyakran alkalmazhatatlanok vagy irrelevánsak ebben a környezetben.  

A mű fő egyedisége, hogy a közérdek koncepcióját alkalmazza a digitális médiapolitika újra-alkotására, amelyet eddig kizárólag a gazdasági, magánérdekek mentén szerveztek. Bizonyos médiaszervezetekben ez általánosságban is a norma, pl. az újságírásban, hírszerkesztésben, függetlenül a médiatípustól és a tulajdonos személyétől (állami, avagy magán). Napoli ír az újságírás közszolgálati hagyományairól, és bemutatja ezeknek az aktuális megjelenését isAmellett is érvel, hogy a televízió szabályozásának egyes korábbi indokai a közösségi média esetében is megállnak, így például az erős hatás (pervasive effect). Hiszen ennek vagyunk kitéve, amikor a közösségi média révén élő közvetítését szemlélhetjük gyilkosságoknak, öngyilkosságoknak. Ugyancsak ezt mutatják a direkt hírverési szándékkal elkövetett, élőben közvetített mészárlások, mint a Christchurchi lövöldözés. Egyúttal azt is állítja, hogy a frekvenciaszűkösség, amely a televíziószabályozás egyik fő érveként szolgált évtizedekig, valójában mesterségesen generált hiány volt, mivel a kormányzat igen vonakodva adott csak ki frekvenciaengedélyeket.  

Rámutat arra, hogy tulajdonképpen a Facebook maga szabályozza a tartalmat nagyjából olyan módon, ahogyan a médiahatóság tette/teszi a televízió esetében, csak a Facebook ezt teljesen átláthatatlan módon teszi. Más szerzők – köztük jelen szemelvény szerzője is – korábban arra is rámutattak, hogy emellett a Facebook nem biztosítja mindazokat az alkotmányos garanciákat, amelyek az állam általi korlátozás esetén a szólásszabadságukkal élő személyeket megilleti, mint például a bírói felülvizsgálat követelménye.   

Mindezeket összegezve, Napoli azt állítja, hogy a sorozatos nyilvános botrányok (public shock), mint amilyen a Cambridge Analytica és más adatvédelmi jogsértések, az erős polarizáció, és érzelmi ráhatás, amellyel a Facebook hatást gyakorol a társadalomra, erős argumentációs alapot nyújtanak a platform média jogi szabályozására. Hivatkozik Robert McChesney-re, aki korábban úgy érvelt, hogy vannak kritikus fordulópontok a média történetében, amelyek környezetében a médiarendszer átrendeződésének esélye magasabb. Egyebek között, McChesney szerint, ilyen körülmény a média hitelvesztése, és a politikai krízis is. Napoli azt állítja, hogy jelenleg éppen egy ilyen fordulópont kellős közepén vagyunk.  

A könyv tehát lényegében egy elemző vitairat amellett, hogy ismét be kellene vezetni a közérdek fogalmát a médiaszabályozásba, mivel jelenleg kizárólag az egyéni és a gazdasági érdekek vezérlik annak működését, valamint hogy ennek éppen itt lenne az ideje.  

A szerző egy publicisztikában is megtárgyalja a szabályozás kérdését. Ebben is arról ír, hogy a “vélemények piaca” nem szabályozható kizárólag gazdasági érdekeket szem előtt tartva.  

Rámutat, hogy az amerikai szabályozási hatóság, az FCC sem kizárólag piacszabályozási, tehát versenyjogi kérdésként közelítette meg a médiaszabályozást eddig sem, hanem szem előtt tartotta a közérdek védelmét is: például a gyermekek védelmét, a vélemények sokszínűségének követelményét, a digitális szakadék csökkentését.  

Azonban fontos problémának látja, hogy az FCC hatásköre kizárólag a frekvencián történő műsorszolgáltatásra terjed ki, így például nem foglalhatott állást a 2018. évben történő AT&T-Time Warner fúzióban sem, amely a médiapiac egyik legjelentősebb összeolvadását valósította meg, mivel frekvenciát egyik cég sem használ (egy internetszolgáltató és egy tartalomgyártó cég).  

Érvelésében egy teljesen újszerű analógia alkalmazását javasolja: ahogyan a frekvencia-gazdálkodás, és az ebből eredő televíziószabályozás legitimációját az adta, hogy egy korlátos közjóval – a frekvenciával – gazdálkodtak, úgy vegyük észre, hogy a platformok is egy közösségi jószággal gazdálkodnak, ez a közkincs termeli számukra a kivételes profitot: ez pedig nem más, mint a felhasználók adatai. Mert, – írja –, bár az utóbbi években megjelent az a szemlélet, hogy a személyes adat a felhasználó személyes tulajdona, de ez a nézet lehetetlenné tenné, hogy a személyes adatok aggregált adatbázisait közcélra lehessen használni, holott az rendkívül hasznos lehetne a társadalom számára. (Megjegyzem, hogy ez az elképzelés az egyéni jogok jelentős korlátozását valósítaná meg közelebbről nem pontosított közcél érdekében, ami ellen felmerülne jónéhány ellenvetés.) Tehát, mivel a platformok ezeket a közjavakat hasznosítják, és jelentős hasznot fölöznek le, kénytelenek lennének eltűrni a korlátozást, és tevékenységük során a közösség szolgálatára is tekintettel lenniTehát Napoli kétféleképpen is megközelíti a platformok szabályozásának indokoltságát, és a frekvenciaszűkösség kérdését másképp közelíti meg a két különböző írásban. Mindkettő jól jelzi azt a törekvést, amellyel a tudományos és szabályozói szféra intenzíven kutatja a platform-óriások szabályozásának lehetőségeit.  

Irodalomjegyzék:

Napoli, Philip M: Social Media and the Public Interest. Media Regulation in the Disinformation Age. Columbia University Press, 2019.

Napoli, Philip M: What Would Facebook Regulation Look Like? Start With the FCC. Opinion: Platform giants need to meet the public interest standard, just like broadcast media. WIRED, 2019. 04.18.

Close Menu