Dr. Galbács Péter

Egyetemi docens, Nemzetközi Gazdaságtan Tanszék

A humán munkaerő és a Phillips görbe vége

A neoklasszikus közgazdaságtan a vállalati termelést egyszerű termelési függvényekkel írja le, amelyek matematikailag rögzítik a termeléshez felhasznált inputok és az output viszonyát. A legegyszerűbb esetekben kétváltozós termelési függvényekkel dolgozunk, ahol a kibocsátás a fizikai tőke mennyiségétől és a munkaerőtől függ. A termelési függvények mindig tartalmaznak utalást a technológia színvonalára, hiszen a technológiától függ, hogy egységnyi inputokból mennyi termék állítható elő.  

Az egyszerű termelési függvényekkel elemezve a robotizáció folyamata a termelés tőkeintenzitásának növeléseként jelenik meg. A folyamat eredménye az, hogy a fizikai munkavégzésben a humán munkaerő hozzájárulása csökken, vagyis egyszerűen fogalmazva egyre inkább gépek termelnek a humán munkaerő helyett. Az egyszerű termelési függvényből az következik, hogy adott termelési szint nagyobb tőkefelhasználás és alacsonyabb munkainput mellett is fenntartható, hiszen az inputok egymás helyettesítői. Ebben a közelítésben a robotizációként megjelentő tőkeintenzitás-növelés csökkentőleg hat a foglalkoztatásra, vagyis társadalmi szempontból a folyamat káros. 

Ennek alapján arra számítunk, hogy azokban a társadalmakban, ahol magas a robotizáció szintje, magas a munkanélküliség, illetve arra, hogy a foglalkoztatás magas szintjének fenntartása csakis a tőkeintenzitás növelésének kárára lehetséges. Az adatok azonban nem ezt mutatják. Éppen ellenkezőleg, a felmérések szerint azokban az országokban a legalacsonyabb a munkanélküliség, ahol a legnagyobb az egy munkásra jutó robotok száma. A robotizációnak ez részben természetes következménye: bár a robotok várhatóan csökkentik a termelésben felhasznált munkaerő mennyiségét, rövidtávon a folyamat mégis várhatóan a foglalkoztatás növekedéséhez vezet, hiszen a termelésbe bevont gépeket előbb le kell gyártani – ennyiben a folyamat egy egyszerű technológiai fejlődésként értelmezhető. A felgyorsuló technológiai fejlődéshez azonban általában mégis a munkaerőszükséglet csökkenését kapcsolják, a félelmek tehát régiek, ha nem is megalapozottak. Az elképzelés sokakat vonzott: John Maynard Keynes  például a ’technológiai munkanélküliség’ kifejezéssel írta le a jelenséget, s maga is a társadalomra nézve fenyegetőnek érezte a gyors innovációt. A következő évtizedekben a félelmek nem enyhültek. Különösen az alacsony képzettségű munkaerő foglalkoztatottsága tűnt bizonytalannak.  

Az összhatás felméréséhez azonban figyelembe kell venni a gépek fenntartásának és kezelésének munkaerőigényeit is. Ahelyett tehát, hogy a robotok munkaerő-kiszorító hatásairól beszélnénk, helyesebb a robotok munkaerő-átstrukturáló hatásáról beszélni. A robotok a humán munkaerőre nagy stresszt helyező, erősen repetitív jellegű munkafolyamatokban képesek átvenni az ember szerepét, eközben azonban nagy igényt teremtenek a nagyobb szaktudást igénylő munkavégzésre, ami önmagában is hozzájárul az életminőség javításához  

Mindez azonban jelentős mértékben átrajzolja a munkaerő változásainak szokásos dinamikáját. A szokásos felfogás szerint a vállalatok inputjai különböző rugalmassággal változtathatók. Mivel a termelői tőke változása beruházást igényel, a fizikai tőke állománya csak hosszútávon módosítható. A munkaerő ezzel szemben akár napi szinten is változhat. A munkaerő e feltételezett rugalmassága az alapja annak az elképzelésnek is, amely szerint a munkaerő más változókkal összefüggő rugalmassága önállóan elemzendő kérdés. E felfogás terméke volt a Phillips-görbe is, amely Milton Friedman hozzájárulásának köszönhetően a 20. század egyik legmeghatározóbb makrogazdasági, munkanélküliségi és infláció-elméletévé vált. Az elmélet szerint az expanzív monetáris politika és a bekövetkező infláció segítségével a rugalmasan reagáló munkanélküliség szabályozható. Ha azonban a munkaerő-input nagyságát a fizikai tőke nagysága szabályozza, s ha a két input között nincs helyettesíthetőség, hiszen a munkaerőt a robotizáció korában nem a tőkeinput kiváltására, hanem annak üzemeltetésére használják, a gazdaságpolitika nem rendelkezhet a munkanélküliség szoros szabályozásának lehetőségével. Ebből az is következik, hogy a robotizáció jelentősen átírhatja a gazdaságelméletnek a gazdaságok működéséről alkotott ismert és megszokott elméleteit . A robotizáció a változékony munkanélküliség helyett a stabil és magas foglalkoztatás ígéretével kecsegtet. 

Irodalomjegyzék:

Gagnon, Edith, and Hashmat Khan. “New Phillips curve under alternative production technologies for Canada, the United States, and the Euro area.” European Economic Review 49, no. 6 (2005): 1571-1602.

Gorle, P, and A Clive. Positive impacts of industrial robots on employment. London: International Federation of Robotics, 2013.

Keynes, John Maynard. “Economic possibilities for our grandchildren.” In Essays in persuasion, by John Maynard Keynes, 358-373. New York: Harcourt Brace, 1932.

Close Menu